2014. május 10., szombat

Tizenegyedik

To-tá-li-san elkéstem. Sajnálom! Kint voltam egész nap kosarazni -igen kosarazni-, és most értem haza. Csak annyi időm volt ezelőtt, hogy megegyek egy tál müzlit! Ehm. Igen. 80 olvasó, és egy hét alatt +2000 megtekintés! WOW! Hihetetlen! Ma ki volt suliba? Én délig itthon aludtam. Ha ha ha. Na jó olvasást! Bocsi még egyszer! Csók, Niko xx

-Sorban az ötödik játszmát te nyerted! Nehogy azt merd nekem mondani, hogy most játszol először! -akadt ki, s dőlt hátra. Büszke vigyorral az arcomon húztam ki magamat.

-Egész életemben nem volt ilyen kütyü a kezemben. Sőt! Nem is tudtam, hogy van ilyenünk - méregettem a kezemben tartott kontrollert. Puffogva bámulta a képernyőt, amin nagybetűkkel virított a GAME OVER felirat. Az üvegasztalra tettem a játékot, s közelebb ültem hozzá. Duzzogva tette maga mellé a szerkentyűt, s mellkasa előtt összekulcsolta karjait.
-Egy lány lever. Ez gáz - motyogta orra alatt. Félve felkuncogtam, szétnéztem, majd egy puszit nyomtam arcára. Homlokát ráncolva bámult előre, s még mindig a fehér betűket olvasgatta.
-Valld be, hogy hagytad magad - súgtam fülébe, mire kósza mosoly kezdett húzódni száján. Eltávolodtam tőle, s arcát figyeltem.
-Nem hagytalak, tényleg jó vagy! - mondta, mintha semmit se tudna az egészről. Tetszett, hogy hagyott nyerni, majd mint a kisfiúk, duzzogva elvonult a sarokba. Nevetve simítottam végig borostás arcán, majd óvatosan haraptam bele szája sarkába.

Nem játszottam vele. Nem voltam egy oroszlán, aki az ennivalójával játszadozik, s felfalja kegyetlenül, mikor éhes lesz. Tényleg jól esnek tettei. Minden apró kis gesztusa egyre jobban hozzám láncolja, akár akaratán kívül is. Harold szobájában célom volt. A tervem része volt, hogy megcsókolom, visszacsókol, lefektet, majd a rózsaszín ködben itt felejti a papírt, s lelép. Felrúgva minden lépésemet, csupa szívvel adta volna oda magát nekem. A szívem szakadt meg, hogy erre lettem volna képes. Nem ezt láttam a dadáimtól, se senkitől. Nem erre tanítottak.

Megfogtam kezét, és a szobám felé vezettem. Kinyitottam előttünk az ajtót, majd magunk után kulcsra zártam. Leült az ágyra, majd hátradőlt. A plafont bámulta, majd az ágy melletti falrészt.
-Mi az? - ültem le mellé, s én is ugyan azt bámultam amit Ő.
-Lyukakat fúrtál a falba! - röhögött fel, majd magához húzott s megpuszilt. Pirosodó arcomat próbáltam takarni, de lefogta kezeimet.
-Mikor ideges vagyok ezt csinálom - mondtam valamit mentségemre. - Az intézetben is folyton az én ágyamnál kellett glettelniük a karbantartóknak. Gúnynevem is volt emiatt.
-Micsoda? - kérdezte simogató hangon. Szememet lehunytam, s visszaemlékeztem rá. Kissé megszépültek már az emlékeim, ezért már én is csak nevetni tudok rajta.
-Lyukas Bec - próbálta visszatartani nevetését, de pár pillanaton belül úgy tört ki belőle, mint vulkánból a forró láva. A falakról visszacsapódva hangja bejárta az egész szobát. - Igen, nevess csak. De mikor éveken át hívnak így, kicsit aggasztó - mosolyodtam el én is.
-Sajnálom, de most komolyan. Lyukas Bec? Minimum Falrongáló Rebecca! Lyukas Bec. Nincs kreativitásuk! - játszotta meg felháborodottságát.
-De azért nevettél rajta! - löktem vállon, majd közelebb húzott magához, s szám sarkába egy pici cuppanóst adott. Mosolyogva méregette arcomat, amire kiült csalódottságom. Végigsimította puha ujjával karomat, majd közelebb húzott magához.
-Mi a baj?
-Te - fordultam el tőle. Hátrahőkölve bámult engem. Görnyedt háttal bámultam a faerezetes tölgyfapadlót. Levegővételem szapora volt, zaklatott.
-Én? Miért? Mi van? - tette fel sorba a kérdéseket. Hangjának magassága annyi oktávot ugrott hirtelen, hogy szinte a fellegekben járt. Bólogatva fogtam fejemet kezeim közé. Lábaimat az ágy szélén lógatva lóbáltam, s gondolkoztam el az elmúlt órákon.
-Miért vagy itt? - suttogtam a szavakat. Felállt, s elém lépett. Szokásos barna bakancsába betűrt koptatott farmerja simult lábához, trikója pedig lengén lógott rajta. Szemébe kérdések hada állt ellenem.
-Most menjek el? - mutogatott a szoba ajtaja felé. Halkan ráztam meg fejemet. Nem akarom, hogy itt hagyjon. Ujjaimat összekulcsolva játszottam körmeimmel, mikor köhécselni kezdett.
-Csak nem értelek téged. Miért csinálod ezt? - néztem ismét szemeibe. Arcának vonásai ellágyultak, s fejét rázva temette arcát tenyereibe.
-Mégis miről beszélsz Reb?! - tett fel újabb kérdést. Mély levegőt vettem, amit lassacskán engedtem csak, hogy távozzon tüdőmből.
-Erről! Jó fej vagy, gondoskodsz rólam. Liam! Megkedveltelek az Isten szerelmére! - kiáltottam fel az utolsó mondatnál. Kezeit lomhán engedte, hogy törzse mellé hulljanak. Háta kiegyenesedett, s mint a kutyák, fejét oldalra billentette.
-Hogy mondtad? - nyújtotta ki picit nyakát, miközben szemeit résnyire húzta. Felálltam, s közelebb lépkedtem hozzá.
-Kedvellek. Érted? Ked-vel-lek! - fogtam kezeim közé arcát, s szótagonként húztam valamerre pofiját. Világosbarna szemei tágra nyílva figyeltek engem. Lassacskán kezdett neki világossá válni, amit egy halvány mosollyal ki is mutatott.
- Nem tudja Harry milyen kincstől fosztja meg a világot.
-Ezt kérlek mondd meg neki is! - engedtem el, s bús léptekkel értem az ágyamhoz. Elterültem rajta, majd Ő is egy kis idővel mellém dőlt. Mély levegőt vett, majd kezét nyakam alá tolta. Magához húzott, s  kifújta bent tartott oxigénjét.
-Tudod, ő más. Nem szereti, hogyha neki diktálják az iramot és nem pedig ő másoknak. Szereti, hogyha minden a tervei alapján történik és legtöbbször úgy is van. Szóval eléggé utálja, ha beleköpnek a levesébe - bámulta közben a plafont. Számat elhúzva néztem arcát, miközben néhány résznél összeráncolta szemöldökét.
-De... a kérdésemre még mindig nem válaszoltál.
-Nem, de nem feledkeztem meg róla. Azért viselkedek veled így, mert nem látom értelmét, hogy bántsalak. Hidd el, megtehetném, de egy; nem erre neveltek, kettő; nem lenne hozzá undorom, hogy úgy bánjak veled, mint egy kutyával. Intelligens lány vagy. Szégyenlős, persze azt a magad módján. Jó a humorod is, és ha jól gondolom beszélsz franciául. Ha tévedek, kérlek szólj!
-Nem, tényleg tudok franciául. De még mindig nem értem, hogy miért pont velem. Ott van Lotte és Stac is. Velük, miért nem foglalkozol úgy, mint velem? - kérdeztem tőle. Mosolygott, s folytatta mesemondását.
-Igazából fogalmam sincs. Ők, ők olyan ellenszenvesek, és a legutolsó malőrje után, amit lenyomott nekünk Sharlotte, szerintem lényegtelenné vált a kérdésed - hangjában némi titokzatosság, s monotonság hallatszott, miközben visszagondolt a nappalis jelenetre. - Na meg persze. Ők nem az én korosztályom, te pedig. Te pedig igen.
-Jó érv, jó érv - nyújtottam az ég felé kezemet. Kuncogva nyúlt utána, s kulcsolta össze ujjainkat. Szájához emelte kezemet, s kézfejemre adott apró puszit. - Ne már! Kitöröd a karom!
-Sajnálom - nevetett fel, s engedett el. Átfordultam felé, s kezemmel magamhoz öleltem. Szorosan tartott magához, miközben hátamat simogatta.
-Jesszusom. Holnap tizenkilenc leszek - döbbentem le. Eszméletlen, hogy már ennyi.
-A kulcs a boldog élet kapuja felé? - nevetett fel, s puszit adott homlokomra. Farzsebemhez kaptam, s ragadtam ki belőle a fémtárgyat.
-Ha már a kulcsoknál járunk. A padlón hevert - ráztam meg orra előtt, s szinte azonnal utána nyúlt. Éreztem, ahogy szíve egyre hevesebben kezd egy ütemet játszani. Jó érzés volt visszaadni neki. Talán, nincs itt az ideje, hogy megtudjam azt, amit az a fiók rejt.
-Ohh. Köszönöm Reb - köszörülte meg torkát, s sietve szakadt el tőlem. Leszállt az ágyról, s az ajtó felé indult meg. Én is felültem, s a paplant magamra húzva néztem, ahogyan a zárral babrál.
-Most elmész? - kérdeztem gyermeki ártatlansággal, miközben lebiggyesztett ajkakkal bámultam rá. Pillázva párat, megenyhült egy picit, majd megrázva fejét, kikattintotta a kulccsal, s egy "sorryt" suttogva csukta be maga után. Pillanatok múlva, szinte azonnal zördült az ajtó néhány ütéstől. - Liam? Te vagy az?
-Azt hiszem csalódnod kell Becca - dugta be fejét Stac. Amolyan "sajnállak, és érdekel, hogy mi történt" mosollyal az arcán ült le mellém, s fogta meg kezemet. - Mi a baj csajszi?
-Tudod. Annyira megbolondít! Annyira - csaptam magam mellé, miközben próbáltam erőt gyűjteni a beszédhez. Fejemben a gondolatok tengere zúgott, testemben mintha láva folyna végig, s a talpam sem akar kimaradni ebből az egészből.
-Csak bökd ki! - simított végig arcomon. Tekintetemet rávezetve arcára, úgy éreztem megbízhatok benne.
-Nem akarok azt mondani, hogy szeretem, mert nem szabad! Nekem ez nem adódhat meg! Tilos! De akkor is, tudja ő is, hogy nem tehetem meg. De, akkor miért csinálja ezt? Miért ilyen kedves velem? Stac én nem értek semmit! - csordultak ki könnyeim. Szipogva fogtam meg homlokom, s kapartam idegességemben fejbőrömet. - Össze vagyok zavarodva. Tudod, ahogy Harold megmentett, és megvédett. Az annyira jól esett. És, tudod, aznap, mikor Liam jött, aznap este vele aludtam. Vagyis Harolddal. De aztán itt van most Ő. Alig ismerem egy hete, és ennyire megkedveltem. Hogy a fenébe lehet ez? Hogy lehet ez, hogy napok kellettek csak neki, hogy idáig jusson? Hogyan?! - suttogtam már szinte a szavakat. Közelebb ült hozzám, s arcomat mellkasára hajtotta. Fejemet simogatta, miközben hajammal játszott.
-Becca, azért van ez, mert foglalkozik veled. Valld be, két éve, sőt! Soha nem kaptál férfitől ennyi szeretetet, most pedig Ő bepótolja az elmúlt tizenkilenc évet is. Talán ez vonzz annyira benne. Talán ezért viselkedsz így, és ezért mentek el neked otthonról. Tudod, hogy nem lehet közöttetek semmi, csak jól esik, hogy szeret valaki. Én is szeretlek bogaram, de az más. Tudod? - ezért szeretem Stacet. Mert ha kell a barátnőm, de ha kell akkor az anyám. Derekát ölelve bólogattam, s bújtam hozzá közelebb.
-Majdnem lefeküdtünk - motyogtam az orrom alatt, mire felnevetett, s megszorongatott.
-Mit csináltatok?! Rebecca te mihaszna! - nevetett még mindig, ami engem is kicsit felvidított.
-De ezt nem mondd el Sharlottenak! Így is nekünk esett.
-Hogy mit csinált? Mit értesz az alatt, hogy nektek esett? Neked és Liamnek? - komolyodott meg hangja. Nyakamat behúzva próbáltam neki elmondani. Mikor kinyögtem nagy nehezen, hogy mit is mondott, felugrott, kivágta maga előtt az ajtót és elordította magát, testvérét keresve. Lélekszakadva szaladtam utána, de mikor kiértem, már ők vitatkoztam előttem, és ismét szinte egymás haját tépték.

-Lányok, elég! Mégis mi folyik itt? - kiáltott fel Liam, aki éppen a lépcsőn szaladt le. Szememet kapkodva a két lányon és rajta, próbáltam nem kétségbeesni. Egyre közelebb jött a fiú, és a veszekedők közé állt, miközben próbálta őket szétszedni. Körmömet rágva figyeltem őket, s gondolkoztam el. Most miattam van ez az egész? Nagyokat pislogva figyeltem őket, s döbbentem rá, hogy az egészről én tehetek. Tennem kell valamit.
-Elég volt! - sikítottam fel. Mint a filmekben, mindenki abbahagyta azt, amit éppen csinált, és rám kezdett figyelni. - Hű, azt hittem ez nem működik, csak a TV-ben. Nem lényeges. Figyeljetek. Miattam ne veszekedjetek! Kérlek titeket! Stac, engedd el Lotte haját! Lotte, ne rugdosd a testvéred! Liam, ne állj közéjük! Az egész miattam van.
-Végre valamiben egyetértünk! - szólalt fel Sharlotte. Stac lepisszegte őt, s ismét rám figyelt.
-Lányok, hagyjátok abba! Folyamatosan én csinálom a balhét. Kérlek, bocsássatok meg nekem. Én..én csak össze vagyok zavarodva. Sajnálom! - fejeztem be, s szaladtam vissza rejtekhelyemre. Zokogva csaptam be, majd zártam be magam mögött az ajtót. Lassan rogytam össze a tövében, s fogtam közel magamhoz térdeimet. Ismét abban a helyzetben vagyok, amiben az intézetben is voltam. Mindenki utál, mindenki ellenem van. Ez nem mehet így tovább!

12 megjegyzés:

  1. Jaaaj!! Egész nap ezt vártam!! Főleg hogy sikeresen feltöröltem biciklizés közben a földet...:))))
    Naggyon jóó lett!!!! Szegény Reb...Na de mikor jön már vissza Harry??? HARRY-T AKAROM!!! :((((
    S most, még egy hét várakozás. De megéri!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ügyes! Én egész nap kosaraztam, tegnap is kosaraztam, és állon vágott a labda. Azóta olyan, mintha szájzáram lenni.:'D
      Nemsokára visszajön, nyugi.c:
      Remélem, hogy megéri.c:
      Niko.xo

      Törlés
  2. Imádom! Annyira jó. Aaahhw!:) NEM akarom Harryt.:ccc Nekem Liamcica kell:))))))) <3 <3 <3

    VálaszTörlés
  3. Imádooom !!!Nagyon nagyon várom a kövi részt !!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy várod. Én is várom.:DD
      Niko.x

      Törlés
  4. Húúú, érdekes fordulatok sokasága, de hihetetlenül nagyon jó, imádom a történetet! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Próbálom izgalmasra tervezni.c:
      Én pedig téged imádlak!<3
      Niko.x

      Törlés
  5. Nagyon jó rész lett..:) Kíváncsian várom a következőt..:)

    VálaszTörlés