2014. március 29., szombat

Ötödik

Hello mindenki! Csodálatosak vagytok! Köszönöm az építő kritikákat, próbálok nekik eleget tenni. 42 feliratkozónál jár a blog, a csoportban pedig 30-an vagyunk már. Szép számok, örülök neki. Már kilenc díjjal "dicsekedhet" a blog, amit nagyon köszönök azoknak, akik nem úgy adták nekem ezeket,hogy "csak legyen meg a 11 díjazott".Szóval.Nem húzom az időt.Bye. Jó olvasást.Nicole.xoxo


Szemeim reagáltak. Szaglásom visszatért. A zajokra is figyelmes lettem.
-Becca felébredtél? - kérdezte tőlem egy ismerős férfi hang.
-Asszem' - pislogtam párat. Egy hatalmas franciaágyban terültem el,gondosan betakarva egy vörös színű takaróval. Ismeretlen volt a szoba. Falait fehérre mázolták amit néhány helyen arany színű mintákkal díszítettek. Már megint nem tudom hol vagyok.
-Ennek örülök - nyugtázta.
-Hol vagyok? - ültem fel. Torkom kiszáradt, ami eléggé megnehezítette beszédemet.
-Itthon - mosolygott rám,majd a kancsóból egy pohárba vizet öntött. Beleivott,majd kezembe nyomta.
-Persze, bele kellett inni. Köszönöm Harold - bólintottam, majd elvettem tőle - itt még sosem jártam. Milyen szoba ez?
-Az enyém - felelte. A víz is megakadt torkomon. Senki sem jöhet be a szobájába, most meg itt ébredek.
-Hogy mi? - kérdeztem vissza tőle. Letettem a poharat az ágy melletti komódra, és ledobtam magamról a takarót. Végignéztem magamon, de nem az én ruhám volt rajtam. Egy bő fehér pólót viseltem. Felhúztam, hogy megbizonyosodjak róla, hogy van rajtam bugyi.
-Csak adtam rád valamit - mondta feszült hangon - teljesen pucéran ültél a szekrényben.
-Fergeteges. Szóval a szekrénybe dobott be az a balfasz - motyogtam az orrom alatt, miközben visszatakaróztam - köszönöm.
Féloldalasan rám mosolygott, majd a földet kezdte bámulni. Ujjait összekulcsolta maga előtt, miközben kezét lábára támasztotta. Mióta itt vagyok nem beszéltem vele ilyen "sokat". Új rekord.
-N-nem jössz ide? Fázom - mondtam. Felkapta a fejét, felállt és az ajtó felé indult. Becsukta a nagy, sőt óriási ajtót, s visszafelé indult el. Lerúgta útközben cipőjét és mikor az ágy mellé ért bebújt mellém.
-Így jó? - húzott magához. Kezemet mellkasára tettem, és cirógatni kezdtem. Bólintottam egyet, mire egy puszit lehelt hajamba. Na nekem ez zavaros.
-Miért vagy ilyen kedves velem? - néztem fel szemeibe. Azóta a nap óta nem néztem a szemébe. Azóta a nap óta nem csodáltam meg smaragdzöld íriszeit. Tekintetünk egybefolyt, amit szinte azonnal megtört.
-Azok után, ami veled történt miattam, gondoltam.. - köhintett a közepébe.
-Az igazat kértem, nem valami kitalált szart - válaszoltam nyersen. Látható volt, ahogyan állkapcsát összeszorította. Egy hatalmasat nyelt, majd belekezdett.
-Mert miattam kerültél szarba. Miattam kellett átélned ezt - nyögte a szavakat -, sajnálom.
-Ki volt az a férfi? Miért vitt el? Ha már itt tartunk. Ki az a Charlie? - tettem fel a kínosabbnál kínosabb kérdéseket.
-Ki mondta Charliet?! - húzódott el, miközben kissé felemelte hangját.
-Felipe - morogtam vissza - ki az? A rokonom?Testvérem? Unokatestvérem? Ő is neked dolgozott?
-Elég legyen! Most menj innen. Eredj! - mondta egyre hangosabban. Kiugrottam az ágyból, de nem mentem ki. Megálltam a szélénél, majd ismét belekezdtem.
-Ki az a Charlie? Harold kérlek szépen ne tedd ezt velem! Tudni akarom, hogyha valami rokoni kapcsolatom van vele! - küszködtem könnyeimmel. Nem kellett volna sok, hogy elszakadjon az a bizonyos cérnaszál.
-Fogd már fel végre Rebecca! - ugrott ki az ágyból - Jobban jársz, ha semmit sem tudsz! Miért akarod belemártani magadat az így is elég magasan álló szarba?! Végezd a dolgod, és ne törődj ezekkel! Felejtsd el ezt a nevet végleg és felejtsd el ezt az estédet is! Ma nem mész sehova. De holnap dupla műszak. 
-De!
-Semmi de! Befejeztem. Kérlek,menj ki - fordult el, majd kezét kinyújtva az ajtóra mutogatott.
-Inkább zabáltak volna fel a patkányok ott helyben! Kösz, hogy "kimentettél"! Kösz, hogy örökbe fogadtál! Kösz, hogy elbasztad az egész életemet! Kösz mindent, tényleg - ordítottam rá torkom szakadtából, miközben könnyeim mint a zápor, úgy folytak végig arcomon.
-Van hol aludnod? Van mit enned? Van mit felvenned? Csettintesz és megkapsz mindent. Mások ölnének ezért. Komolyan Becca - nevetett fel,miközben közelebb jött hozzám -, nem vagy már kislány. Felfoghatnád már végre, hogy nincs valami hú de szar sorsod. Ne keresd semmi miértjét, semmi értelme. Értsd meg, hogy a kevesebb, néha több - simogatta meg arcomat, majd lágyan megcsókolt.Pár pillanatig tartott az egész.
-Ezek után,te engem ne csókolgass! - csattant egy pofon az arcán. Meglepett a következő tette. Nevetett - Mégis,mi az Isten ilyen vicces?!
-Olyan kis ártatlan vagy, ahhoz képest, mi is vagy valójában - karolta át derekamat s magához vont.
-Hagyjál békén. Hozzám se érj! Még egy ujjal se! - löktem el magamtól, majd az ajtó felé kezdtem hátrálni.
Ezen az emberen igazodjon el valaki. Egyik pillanatban kedves, másikban bunkó, harmadikban félt, a vége meg az, hogy lekap. Nekem ez sok.
Ahogy kiléptem a folyosóra, tudtam hol vagyok. Hihetetlen, hogy két éven át jártam ezt a részt, de sosem voltam ebben a szobában. Sokszor mentem el előtte és sokszor hallottam Haroldot ordítani, de sosem hívott még be ide. Lotte tuti kiakad majd ezért is.
A bő pamut pólót vizsgálgattam magamon. Az intenzív férfi kölni már az anyagba itta magát, aminek illata keveredett az öblítő kellemes fenyő illatával. Szóval teljesen pucéran bedobott a szekrénybe. Nem nagyon emlékszem a dolgokra. Még játszottuk ott a kémikusokat, de a vége homályos. Vagyis,csak egy része homály. Egy valami tisztán él bennem.
-Valaki lövést adott le - suttogtam. Lábaim szinte a földbe gyökereztek. Ha Harold itt van, és én is élek. Akkor,egy valaki maradt - Hiszen megölte Felipét!
Loholni kezdtem vissza, az előbb elhagyott szoba felé. Berontottam az ajtón kopogás nélkül, amit egy csodálkozó szempár nézett végig, miközben telefonját a füléhez tartotta.
-Te mégis mi a faszt tettél? - kezdtem vele ordítani. Ismét. Életemben nem kiabáltam még ennyit, mint az elmúlt fél órában.
-Visszahívlak - mondta a vonal túlsó végén lévőnek - mi van?!
-Megölted - suttogtam úgy, hogy hallja.
-Mégis kit? - nevetett fel kínjában. Ez egyszerűen lehetetlen. Megöl egy embert, aztán itt nevetgél rajta.
-F-Felipét - dadogtam a férfi nevét. Mintha kötelező lett volna, az arcomba röhögött. A szemét törölgette, próbált komoly lenni, de ismét elnevette magát.
-És szerinted ez megérte volna nekem? Kinyírni egy senkit, csak úgy, aztán ülni pár évet miatta? Ugyan. Becca nagyon durván beszívhattad azt a szert. Valószínűleg hallucináltad - próbálta kimagyarázni magát. Attól,hogy kiütött a kloroform, hülye még nem vagyok!
-Legalább ne hazudj .Tudom mit hallottam. Valaki lövést adott le. Te élsz, én élek. Felipe maradt. Hogy tudsz ezzel együtt élni, és még nevetni is rajta? Gyilkos vagy ember! - az egész ház tőlem zengett. Kezét a számra tapasztotta, majd magához húzott.
-Fogd már be! Mégis,hogy beszélsz velem? Megmentem a kibaszott életedet, erre te ma már háromszor küldtél a francba. Ezt érdemlem? Mi? - suttogta fülembe, miközben fogásán egyre jobban szorított. Mozgolódni kezdtem, mire behajlította térdét, így az én lábaim megadták a szolgálatot. Összecsuklottam, amit Ő ügyesen kihasznált. Derekamnál fogva felemelt, de számon még mindig rajta volt keze. Kezeim szabadon mozogtak, amivel próbáltam magam szabaddá tenni, vagy legalább a számat. Leült az ágyra, és ölébe ültetett. Légvételem kezdett a normális felé közelíteni, ezért úgy érezte elveszi kezét.
-Gyilkos vagy - kulcsoltam össze kezeimet mellem előtt.
-Nem vagyok az. Nem öltem meg senkit - mondta rezzenéstelen arccal, monoton hangon.
-Gyilkos vagy - ismételtem meg magam. Arcom kipirult a dühtől, szemeim lüktettek.
-Becca!
-Gyilkos vagy - vágtam rá ismét. Nem éreztem soknak. Nem éreztem úgy, hogy csak dobálózom a szavakkal. Tudom,hogy igazam van!
-Nincs bizonyítékod! - vágott vissza.
-A gyilkosok tipikus mondata - bólogattam -, gyilkos vagy.
-Fejezd be, még most! Nem szeretnék veled kibaszni. De most menj, egy fontos telefonbeszélgetést szakítottam miattad félbe. Vacsoránál találkozunk - lökött rajtam egyet, mire a földön landoltam.
-Gyilkos vagy - húztam fel térdeimet jelezvén, én innen nem mozdulok, amíg be nem vallja.
-Tűnj már innen! - mondta egy hatalmas éllel a hangjában. Még rávágtam volna egy utolsó "gyilkos vagy!" mondatot,mire megszólalt előttem - nem vagyok gyilkos. Ezt fejezd be kérlek.
-Akkor is gyilkos vagy! - tápászkodtam fel a padlóról - tudom! Hallottam!
-El voltál kábítva! Maximum álmodtad! Fejezd be, és hagyd el a szobát! Vacsoránál találkozunk. Nem folytatom a vitát. Tűnés! - mutatott az ajtó felé.
-Akkor is bebizonyítom mit tettél. Nem úszod meg egy kibaszott nagy lelkiismeret-furdalás nélkül! - mondtam neki, miközben elsétáltam mellette. Tudom, hogy mit tett. Ő is tudja mit tett. Nem hagyom ennyiben. Attól,hogy egy kegyetlen pszichopata állat volt, attól még ő is ember volt. Véget vetett egy ember életének, és még tagadja is! Tudom mi történt. Hallottam. Nem érdekel mit mond, tudom és kész.

Hogy miért nem félek tőle? Mert engem nem bántana. Nem bántaná se a lányokat, sem engem. Ha úgy nézzük mi tartjuk el, vagyis eddig azt hittem. Próbálom még mindig ezt hinni. Próbálom ehhez tartani magam. Életemben nem hallottam még Charlieról de Felipéről sem. Most meg? Egy nap alatt mindkettőről. Senki nem akar nekem elmondani semmit sem. 19 éves leszek lassan. Belefáradtam a hazugságokba, a férfiakba, és az életbe.Pihenni akarok végre.Csak pihenni.

A konyha felé vettem az irányt, ahol a személyzet egyik fele már a vacsorához készülődött.
-Á, Becca kisasszony! - üdvözölt a szakács, amint meglátott.
-Hagyják el a kisasszonyt, kérem! Csak simán Becca,vagy Rebecca - mosolyogtam rájuk.
-Pardon. Megkóstolja a levest? - invitált az edényhez a férfi.
-Persze! - mosolyogtam rá. Belemártottam a kanalat, majd óvatosan lenyeltem - ez isteni!
-Semmiség. A hölgyeknek és Harold Úrnak a legjobbakat! - mosolygott rám, majd egy aprót meghajolt.

A személyzet nem tud róla, hogy Harold mivel keresi pénzét. Valószínűleg rólunk is azt hiszik, hogy a rokonai vagyunk, vagy barátai. Rólam valószínűleg azt hiszik most, hogy a nője vagyok. Elég furcsán néz rajtam mindenki végig.
-Kér egy kis teát? - jött oda hozzám egy őszülő nő.
-Köszönöm Elza, most nem. Talán később - mosolyogtam rá, majd megsimogattam a vállát.
-Becca! - sikított fel Stac a hátam mögött - Jól vagy?
-Persze, minden rendben - válaszoltam, miközben nyakamba csimpaszkodott.
-El kell mesélned .Mindent! Elejétől a végéig, még mielőtt indul a műszak! - súgta az utolsó mondatot a fülembe.
-Harold nem enged, de holnap dupla műszak - húzódtam el, majd kézen fogtam, és a lépcső felé vettem az irányt. Bénán totyogott mögöttem, végig a szobámig.

17 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett! :) Gyorsan írd a kövit!!

    VálaszTörlés
  2. Sziaaa! Nagyon tuti fejezet lett ^^ Várom a kövit, gyorsan hozd! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hii.Thanks!:)
      Szerdán csoportban előzetes, szombaton új rész!
      Niko.xoxo

      Törlés
  3. Oh my gosh! Thanks dude!
    Nicole.xoxo

    VálaszTörlés
  4. nagyon-nagyon jó várom a kövi részt kurva jól írsz (bocs a csúnya szóért) Nagyon tetszik :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jo es erdekes reszett.Siess!Mar most nagyon varom a folytatast :D

    VálaszTörlés
  6. Niko drága! nem is tudom, hogy eddig írtam-e neked vagy sem, de ez a rész-mint eddig az összes-ki****ott jó lett. talán az eddigi legjobb. imádlak! Nicoler és Kincser örökre :D puszi! Jessie voltam!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Írtál már.:D
      Nicoler és Kincser.ezen jót röhögtem!:D
      Niko.xx

      Törlés
  7. Szia:) imadom a blogodat! Remelem legkozelbb hosszabb reszeket irsz, mert most tul gyorsan elolvastam:(:D csak igy tovabb:) -Milly

    VálaszTörlés
  8. Szia! <3
    Díj nálam <33
    http://makeitshiiine.blogspot.hu/p/dijak.html

    VálaszTörlés