2014. április 26., szombat

Kilencedik

Heyho skacok! Most nem fogok olyan hosszú köszöntőt írni, de azért megköszönni megköszönöm azt a 67 tagot! Puszi. Niko.xoxo

Szerettél már úgy valakit, hogy közben nem tudtad őt elviselni? 
Utáltál már úgy valakit, hogy közben ő volt az, akiért éltél?

Nem tudom mi ez. Szokatlan érzések lesznek úrrá a gyomromban, a szívemben, és az agyamban is. Vajon Ő teszi ezt velem? Vagy én, saját magammal? Hol jár,merre van? 
Ezer meg ezer kérdés kavarog most bennem. Mióta itt tartózkodom, nem voltak ilyen dolgok, mint most. Ez idő alatt semmi olyan nem történt. Most pedig, belerobbantunk a közepébe. A méhek zümmögése, a madarak csilingelő csiripelése és a napfény örök nyugalmat sugároznak magukból, de mégsem érzem magam békésnek. A vihar előtti csendet éljük. Visszagondolva az elmúlt napokra émelygő érzések kapnak el néha-néha. Elraboltak, bezártak, elkábítottak, megmentettek. Megmentett engem. Miért tette? Azt mondta, nem akarta elveszteni a legjobb pénzszerzőjét. Nem tudok neki hinni. Nem tudok neki elhinni semmit. Védeni akar valakitől, de kitől? Vagy esetleg mitől? Miért titkolózik, vagy hazudozik mindenki? Jár nekem az igazság!

Megunva a kinti természetben töltött semmittevést, gondoltam bemehetnék filmet nézni. De a napokban minden DVD-t rongyosra néztem. Talán hallgathatnék zenét. De mégis hol tehetném ezt? Olvashatnék. De mégis mit? Nincs ebben a hatalmas házban egy könyv se. Bejártam az egész házat, mire megtaláltam a biliárdasztalnál Őt.
-Szia Reb - köszöntött engem hatalmas vigyorral az arcán, miközben az egyik golyót a lyukba tette.
-Senki sem hív így - ráztam meg fejemet - arra gondoltam, hogy elmehetnénk vásárolni.
-Hogy mi? - állt meg a játékkal. A dákóra támaszkodva bámult engem értetlenül.
-Tudod. Város, bolt, ennivaló, innivaló, egyéb dolgok - magyaráztam neki el. Homlokát masszírozva bámulta a padlót.
-Az nem a személyzet dolga? - nézett fel rám ismét. Mosolyogni kezdtem mint egy őrült, mire elnevette magát.
-Könnyítsük meg az életüket! - billegtem jobbra-balra, mint egy bugyuta kislány. Pedig ha tudná tervem. Ami nem is olyan gonosz. Csak azt akarom, ami kijár nekem.
-Felőlem - vont vállat s az ütőt az asztalra fektette. Ujjongva szaladtam fel a lépcsőn s szerintem még kántáltam is egy "Hurrát". Próbáltam nem kihívóan öltözni, afféle hétköznapi stílusba. Elég nehéz volt ez számomra. Egy fekete cicanadrágot vettem fel fehér inggel, mellé egy fekete magassarkúval. Azt hiszem, nem lett valami egyszerű. Fenébe az átlagossal! Hátamra dobtam egy fekete bőrdzsekit, ezzel megkoronázva szettemet. Egy motoros barátnőjének néztem ki, amitől csak még dögösebbnek éreztem magam bőrömben. Liam elragadta kezemet s összekulcsolta ujjainkat. Kérdőn néztem le, majd fel szemeibe.
-Ez miért kell? - kérdeztem tőle kicsit izgatottan. Teljesen felpörögtem a tudattól, hogy a városba mehetek.
-Mert nem akarom, hogy elszökj, elraboljanak, vagy kitörd a nyakad.Nem félsz ezekben a cipőkben, hogy egyszer kitörik a bokád? - vizsgálta lábamat és magassarkúm. Vállat vontam válaszképpen, amivel ő bőven megelégedett.
-Nincs más cipőm, csak magassarkúm. Mezítláb meg nem jöhettem - figyeltem őt szemem sarkából. Arcáról lerítt, hogy ezt nem nézi jó szemmel. Bólintott egyet s lestoppolt egy mellettünk elhaladó taxist. Kinyitotta a sárga jármű ajtaját, és betessékelt engem. Helyet foglalva mellettem, bediktálta a bevásárlóközpont címét és nevét. A kocsi motorja felbőgött,  jelezvén, hogy indulásra készen áll.

Már vettünk üdítőket, rostos narancsot, kávét, és mindent ami kellett. A kirakatok mellett sétálgattunk, amikor egy könyvesbolt szúrta ki szememet. Liam kezét megszorítva húztam be a boltba.
-Mit akarsz te itt? - hanglejtése csodálkozó volt, miközben próbálta velem tartani az iramot.
-Nézd! Ennyi jó könyvet én még életemben nem láttam! -álltam meg az üzlet általam kijelölt közepén, és csak forgolódtam. Jobbra-balra, akármerre néztem könyvek itt, könyvek ott. Regények, novellák, verseskötetek.
-Ismét megkérdezem. Minek jöttünk ide be? - állt mellettem. Kezében megigazította a szatyrokat s ő is körbenézett.
-Rég olvastam könyveket, és otthon unatkoztam. Gyere! - kezdtem szaladni a regények részlegére.Az eladó intett, hogy próbáljuk meg visszafogni magunkat, mert mások olvasni szeretnének. Bocsánatot kérve, vettem le Alyson Noel Evermore című könyvét.
-Miért pont ez? - vette ki a kezemből s alaposabban szemügyre vette. Belelapozott, átnézte, végül visszaadta.
-Nem tudom. Ezt láttam meg először - vontam vállat, majd én is szelni kezdtem a könyv lapjait. Elég érdekesnek véltem tartalmát, majd mikor észrevettem a sorozat többi részét is hatalmas vigyor terült szét arcomon. Liamre sandítottam, aki halk kuncogásba kezdett amint meglátta arcomat.
-Szeretnéd őket? - kérdezte miután abbahagyta. Kimértem bólintottam rá s azonnal egy kosárért rohantam a bolt bejáratához.A kasszás nő ismét szólt:
-Hölgyem, nem tudna halkabban topogni? - vágta fejemhez gúnyosan. Megálltam s magabiztos léptekkel sétáltam hozzá.
-Először is. Vásárló vagyok, és éppen most készülünk itt hagyni egy kisebb vagyont. Másodszor is. Nem hiszem, hogy a cipőm hangja kiragadná az olvasókat az olvasott történetből. Amúgy meg csak egy kosárért mentem - indultam vissza az eredeti célpont felé. Csak azért is csattogni fogok! Majd pont én fogom megzavarni őket a nagy olvasás közben meg teaszürcsölgetés közepette.Dühös léptekkel tértem vissza társamhoz.
-Mi ez a durci? - vette ki kezemből a kosarat, és a vásárolni kívánt könyveket beleszórta.
-Az a nyomorult megint szólt. Gyere, fizessük ki és húzzunk innen - mutattam a kijárat felé. Rábólintott és a kasszához indult. Kipakolta a kívánt tételeket s vártunk. Szikrákat szórva bámultam a nőt. Lenőtt, vörös haját copfba kötötte, ami néhol kilógott. Szemeit kék szemceruzával próbálta hangsúlyozni. Nem csodálkoznék, ha rászámolná még, vagy három könyv árát. Mindegyiket egyesével vitte be a gépbe, vagy háromszor ellenőrizve. Végre kinyögte a végösszeget s rám kapta tekintetét. Mikor észrevette, hogy éppen én is őt nézem, az előttem állóra kapta szénfekete szempárját. Liam a kezébe nyomta a kívánt összeget, s a könyvek mellé adott szatyorba kezdett pakolni. Illedelmesen köszönt, majd az orrom alatt motyogtam én is egy Hello féleséget.
-Remélem azért olvasni is fogod őket! - fogta a többi közé, és ismét megfogta kezem. Mosolyogva bólintottam rá, s elvettem tőle a fehér műanyag szatyrot. Kezembe gyűrtem fülét, majd előre nézve indultam meg. Előre!?
-Köszönöm Liam - adtam arcára egy cuppanóst. Félmosollyal arcán bólintott rá, majd megállt egy Adidas bolt előtt.
-Nem bánnád, ha bemennénk? - nézett rám, majd vállat vonva léptük át a bolt küszöbét.
-Mit szeretnél venni? - kérdeztem tőle, mikor a melegítőket szemlélte.Áttért a cipőkre, s néhányat kezébe véve vizsgált át.
-Valami kényelmeset neked.
-Nekem? Miért akarsz nekem venni valamit, egy Adidas boltban? - hangsúlyoztam ki a márka nevét. Visszatette a cipőt az előző helyére, s arcomba nyomott egy másik modelt.
-Ez tetszik? - kérdezte. Hátrébb toltam kezét és én is nézegetni kezdtem. Neon rózsaszín színe magával ragadott, és a szintén neon színű talpa is illett hozzá.
-Egész jó - vágtam rá - Én nem vagyok egy sportos lány.
-Nem is kell. De az se állapot, hogy folyton ezekben vagy! - mutogatott lábamra.Megint.
-De már hozzászoktam! Nem fogok arccal a padlónak esni!
-Ne kockáztassunk. Válassz valamit és megvesszük. Addig szétnézek itt, hátha találok én is valami jót - hagyott magamra. A sorok között matatva rátaláltam egy félcipőre, ami ugyan azokban az árnyalatokban pompázott mint az előző.
-C'est magnifique! -kiáltottam fel, mire mindenki engem kezdett bámult. Nyakamat behúzva kerestem szememmel Liamet.Épp felém tartott, majd mikor megállt előttem, csak egy szót, vagy valami annak nevezhetőt nyögött ki:
-He? - nézett rám tágra nyílt szemekkel. Éreztem az arcomban előtörő pírt. Még mindig úgy nézett rám mint egy őrültre.
-Franciául mondtam.Azt jelenti ,,Ez csodálatos!''. Csak megtetszett ez a cipő - mutattam a példány felé, majd hanyagul engedtem, hogy karom, testem mellé essen.
-Értem. Próbáld fel. Hányas méret kell? - kezdte vizsgálni a dobozokat közben.
-5-ös.
-Jó apró - mosolygott, majd szinte a legaljáról kirántott egyet. Kiszedtem a cipőből a papírokat, meg amiket még beletömtek, levettem magassarkúmat, s felvettem az edzőcipőt. Bekötöttem cipőfűzőjét, majd ezt megismételtem másik lábamon is. Felálltam s sétálgatni kezdtem benne.
-Ez valami isteni - görnyedtem össze. Egy helyben kezdtem tipegni, hogy eldöntsem biztos tetszik-e.
-Mit gondolsz? Meg tudnád szokni? - tette fel a kérdéseket. Lustán válaszoltam kérdésére, majd helyet foglaltam a puffon.
-Két éve nem volt rajtam ilyen.Mindig csak elegáns dolgokat hordtam.De ez eszméletlen kényelmes! - mutogattam lábamra. Felnevetett, majd elém guggolva levette rólam, s visszacsomagolta dobozába.
-Kifizetem és visszahozom. Várj meg itt, ne szökj el - kacsintott rám és beállt a sorba. Elszökni? Eszembe se jutott. Sokszor gondolkoztam már ezen,de most nem is kattogtam ezen.Hátradőlve vártam vissza őt.Vajon miért ilyen kedves velem? Harold barátja, mégis tűz- és víz a két fiú. Liam mindig nevet, mindig mosolyog. Harold komor, unott. Liam életvidám, kedves, odafigyelő. Harold? Egy tapló. Bár a napokban megváltozott valami. Valami. Minden. Már azt sem tudom gyűlölöm-e, vagy kedvelem.

12 megjegyzés: