2014. június 1., vasárnap

Tizennegyedik

Sziasztok! Sajnálom, hogy egy nappal többet kellett várni, de mint írtam a csoportba, unokaöcsém ballagásán voltam, amit természetesen végigsírtam, a nap végére náthás is lettem, szóval jól összehoztam. Remélem azért a rész nem lett olyan beteg, mint amilyen én vagyok. Te jó Isten! 100 feliratkozó!? Most jobban meglepődtem, mint ahogy majd Bella fog! Eszméletlen! Ough. Nem is húzom az időt, jó olvasást! Bye! Niko.xoxo

P.S. Sajnálom, sokkal rövidebb rész lett, mint a megszokottak, de egyszerűen fájdalmas a gép előtt ülni, és gépelni. Fáj a szemem.~

Miért van az, hogy egyszer próbáltam meg szeretni valakit, az is balul sült el? Talán, nem terveztek az életembe szerelmet. Vagy talán mégis, csak nem veszem észre, vagy még nincs itt az ideje. De Harold mellett, hogy lehetnék szerelmes? Hiszen úgy óv a külvilágtól, mint egy törékeny virágot. Egy törékeny velejéig romlott virágot. Ha kell olyan, mint az apám, az anyám, és a bátyám összegyúrva egy emberbe. De van mikor kegyetlen, gőgös, kapzsi, és utálatos. Kiismerhetetlen ember, tele titkokkal, és sötét, félelmetes fertőkkel. 

Miután megettük a mesterien elkészített, szakácsokat megszégyenítő müzlinket, mindketten elvonultunk, hogy felöltözzünk, és bepakoljunk. Azt mondta pakoljak két napra úgy, hogy legyen nálam vastag és vékony ruha is. Fogalmam sincs hova mehetünk, és miért két napra. Mi lesz addig a lányokkal, ki fog figyelni rájuk? Hisz Liam nem jöhet vissza. Liam. Azt hittem ő más, azt hittem ő egy kedves, megbízható fiú, a végén pedig kiderült, hogy rosszabb, mint az összes többi, akivel eddig dolgom volt. Hatalmas csalódás volt ez az egész számomra. Igaz, hogy alig ismertem, de elragadó volt  a személyisége, s ellenállhatatlanul tökéletes kinézete és modora pedig csak tetőzte a dolgot.

Halk nyikorgás mellett nyílt ki szobám ajtaja, s nézett be a résen Harold. Mosolyogva pillantott rám, majd a bőröndömre. Mikor bejött, egyik kezével engem húzott magával, másikkal pedig a gurulós táskát kezdte görgetni maga után. Fancsali mosollyal sétáltam fel a lépcsőn, s keserűen húztam fel lábamra azt a cipőt, amit Tőle kaptam. Az előttem álló furcsán nézett lábamra, s a rajta lévő lábbelire. 
-Ez mi?
-Liamtől kaptam - sütöttem le szemeimet, s felegyenesedtem a földről. 

Némán bólintott, kinyitotta előttem a bejárati ajtót, és kitessékelt rajta. A fekete telepjáró csomagtartója tárva-nyitva állt, amiben már az Ő bőröndje várta az indulást. Átsétáltam a hatalmas autó túlsó oldalára, és helyet foglaltam az anyósülésen. Hangos puffanást hallottam hátulról, majd pillanatokon belül már mellettem ült, és izzította be a motort. Sebességbe tette, s a gázra taposott.
-Elmondod végre hova megyünk? - kérdeztem tőle kicsit buzgóbban a letört hangulatom ellenére. Mosolygás közben lábaira nézett, majd a közöttünk lévő kis tartóból kivette a távirányítót, és a kapu felé tartva nyomott meg egy gombot.
-Ne legyél már ennyire kíváncsi Becca! - tette vissza a helyére a kütyüt, és az úttestre hajtott.
Az aszfalt körül a fű zöldellt, és a fák lombjai összenőttek felettünk. A reggeli harmat még ott pettyeződött az apró rózsaszín virágok szirmain, amin a kora reggeli napsugarak visszatükröződtek. Szólt, hogy kössem be magam, és helyezkedjek el kényelmesen. Valószínűleg hosszú út áll előttünk.

-Kérlek ne legyél szomorú - szólt halkan, miközben óvatosan vette be az előttünk lévő éles kanyart. Kezemnek támaszkodva néztem ki az ablakon, s próbáltam úgy tenni, mintha nem hallottam volna azt, amit az imént mondott. Lassan simította végig combomat, ami cseppet sem zavart engem. Puha keze csupasz bőrömmel érintkezett, majd apró tenyeremmel befedve kézfejét szorítottam meg hatalmas mancsát. Szám szélét harapdálva néztem a mellettünk elsuhanó fákat és a néhol kibukkanó mező látványát. Szemem egyre jobban kezdett nedves lenni, de próbáltam visszatartani kitörő zokogásomat.
-Hontalannak érzem magam Harold - küszködtem a szavaimmal, nehogy könnyeim kicsorduljanak helyükről. Szemem sarkából figyeltem arcmimikáját, hogy vajon mennyire akad ki ezen a mondatomon, de meglepő higgadtsággal és fegyelemmel kezelte kijelentésemet. Szája szélét oldalra szegve, s összeráncolt szemöldökkel vette el kezét tőlem, majd váltott sebességet. Egyre gyorsabban mentünk, ahogyan ráfordult az autópályára, és bekerültünk a forgalomba.
-Azt, hogy Liam mit csinált, ez ellen már semmit sem tudok tenni. Ő ilyen, bármennyire is látszik máshogy. Attól, hogy így mutatta magát, attól még ugyan az marad, aki alapjáraton. Játszhatja a jófiút, és a papucsot, csak nem veled. Felőlem meghúzhatja a női populáció felét, leszarom, csak téged hagyjon ki.
-Ezt elmagyarázhattad volna előbb is! És ha már itt tartunk, szó nélkül leléptél otthonról! - tereltem a témát olyan felé, ami már napok óta zaklat.
-Tudtommal, nem vagyok köteles beszámolni neked arról, hogy hova megyek, mikor, és miért - felelte félvállról szólva. Lábaimat felhúzva görnyedtem össze az ülésen, s borultam térdeimre. - Apámnál voltam, legyen ennyi bőven elég, jó?
-Rendben - dünnyögtem az orrom alatt, s próbáltam arcomat takarni előle.

A nap egyre magasabban tört helyet magának a felhőtlen égbolton. A levegő egyre fülledtebb volt, és a fűszálakról is felszívódtak a reggeli vízcseppek. Feszengve ültem a sofőr mellett, s a röpke, pár szavas mondatainkon elmélkedtem el. Sosem hallottam még az apjáról, sem az anyjáról, és a családi hátterét sem ismeri senki. Alattunk a betonutat elnyelte az autó, amint egyre több ház tűnt fel a látókörünkben. Az idilli környezetben feltűntek a zöld pázsitos, Barbie házak, az udvarban játszadozó gyerekek, a nagytestű kutyák, akikkel gazdáik labdáztak. Mennyivel másabb életem lenne, ha egy szerető család fogadott volna magához. Ha egy kertvárosi tinilány életét élhetném. Bulik, barátok, iskola, tanulás, közösségi élet, boldog párkapcsolat. A síri csönd, ami az autóban honolt, nem akart megszűnni. Szám szélét harapdálva nyújtottam kezemet a rádió felé, hogy keressek valamit. Mikor megláttam a sok gombot, kicsit összezavarodva kerestem a bekapcsológombot.
-Mit szeretnél? - kérdezte hirtelen Harold, amint felfigyelt zavaromra. Felé pillantottam, s arcomról levakarhatatlan mosoly képződött.
-Csak zenét, mert csend van, nagyon - pilláztam, amire felkacagott, és rajtam átmászva nyitotta ki a kesztyűtartót, majd kivett egy fekete tokot. Kezembe nyomta, és megkért, hogy keressek egy tetszőleges CD-t amit majd hallgatunk. Lapozgattam közöttük, de egyiket sem ismertem, egyikről sem hallottam még.
-Keresd meg azt, amire az van írva, hogy Guns N' Roses, Appetite for Destruction, és add ide nekem! - utasított, amit azonnal elkezdtem. Többet lapozva a sok lemez között, végre megtaláltam azt, amit eddig kerestem. Odaadtam neki, s pillanatokon belül indította el. Először megilletődve ültem, majd mikor az énekes rázendített, rá kellett eszmélnem, hogy egész jó. Harold is énekelni kezdett, néha a szemét is behunyta közben. Mosolyogva néztem őt, és hallgattam hangját, ami mellesleg, egész jónak bizonyosodott. Előre bámultam, s próbáltam átélni az ütemes dallamokat.

-Sweet Child O' Mine! - ordítottuk egyszerre az énekessel. Röhögve borultam rá vállára, miközben csapzott hajam arcomat takarta el. Kezével magához húzott, és puszit adott arcomra. Lesütött szemekkel húzódtam el tőle, miközben arcomat próbáltam takarni.
-Mikor fogunk odaérni?
-Ha nem keveredünk dugóba, akkor tíz perc - halkította le az üvöltő zenét, miközben London forgalmas utcáit róttuk. A hatalmas, ég felé húzódó házak körbeállták az utat, a járdán több száz ember sétált, vagy éppen rohant. Utcaénekesek kalapoztak itt-ott, élőszobrok szórakoztatták az arra járókat, de bűvész is feltűnt a tömeg között. A turisták csoportokban vonultak, előttük idegenvezetőjükkel. Piros buszok cikáztak előttünk, mögöttünk és az utasok csak forgolódtak jobbra-balra, hogy megcsodálják a város ezen részét is. Harold egyik keze a kormányon pihent, míg a másik a középen lévő sebességváltón.
-Szép város London - próbálkoztam valamit mondani, hogy ne legyen akkora csend, és ne gyötörjenek gondolataim.
-Ki nem állhatom ezt a helyet, de minden itt van, ami most szükséges számunkra. Ha tehetem messziről elkerülöm a belvárost - mondta monoton hangom, s napszemüvegét a pólója nyakából levéve, orrára tette. Egy hatalmas sóhaj közepette kibámultam a szélvédőn, amikor egy kisebb mellékutcába kanyarodott, s a legvégén, ismét lefordult. Egy szürke-vörös hotel előtt állt meg, és állította le a motort. Pillanatok alatt ugrott ki mellőlem, és került át az én oldalamra. Derekamnál fogva tett le a földre, majd kézen fogott, és a csomagtartó felé indult meg.
-Szép napot, üdvözlöm Önöket a Love Road ötcsillagos szállodában! Kérem, had segítsek maguknak a cipekedésben! - jött oda hozzánk egy vörös öltönyben lévő, középkorú férfi. A mögötte lévő épület bejáratánál egy hatalmas ponyva volt kifeszítve, s egy szürke szőnyeg takarta el a járda azon részét. Amíg ők felpakolták a bőröndöket, addig én az óriási ablakokon keresztül bámultam be. Összerezzentem, amikor Harold átkarolta derekamat, és intett, hogy ideje bemenni.

-Te jó ég - képedtem el, amikor beléptünk az aulába. A vörös márványoszlopok körbeálltak egymás mellett, míg középen egy csillogó, díszes csillár lógott le az emberek feje felé. A bézs, és annak árnyalataiban pompázó ülőgarnitúrák egy félkört alakítva lettek letéve, és több asztalt helyeztek mellé. Az élénkzöld levelű növények emelkedtek a magasba, ezzel harmóniát teremtve az egész helynek.
-Üdvözlöm Önöket a Love Roadban, miben segíthetek? - kérdezte a recepciós tőlünk. Szőke haját kifinomult kontyban fogta össze, és lágy arcvonalát ölelően két tincset kihagyott belőle. Szürke szemeit szemceruzával hangsúlyozta ki, s száját visszafogott natúr rúzzsal kente be.
-Szép napot, az elnöki lakosztályt szeretnénk két napra - válaszolt Harold mosolygósan. Hátat fordítva nekik néztem ismét szét. Egyre több részletet véltem felfedezni, amíg ők tárgyaltak. Az emberek szállingóztak össze-vissza, ki köntösben, ki ruhában. Többen jártak törölközővel a kezükben, és papucsban. Vizes láblenyomatukat a személyzet, szinte azonnal feltörölte a márványpadlóról, a véletlen, és kellemetlen baleseteket elkerülése végett. Egy idősebb pár ment el előttünk kézen fogva, amint a hotel szaunáját dicsérték agyon.
-Van szauna, van szauna! - kezdtem kántálni a mellettem álló fiúnak, aki csak mosolyogva bólintott rám, miközben kifizette a szállásunkat. Aki üdvözölt minket kint, a lift felé vezetett minket, ami felvitt arra a szintre, ahol lakni fogunk ebben a röpke két napban. Benyomta a 18-as jelzésű gombot, azaz a legmagasabban lévő szint gombját. Izgatottan vártam, hogy megláthassam azt a csodát, ahova kerülünk. Amikor szétnyitódott a lift ajtaja elképedve léptem ki a kabinból. Harold átkarolt, s kérdőn nézett engem, s várta, hogy megszólaljak.
-Baszd meg, ilyen a mesében nincsen! - csúszott ki a számon, s nem zavartatva magamat szaladtam a kanapé felé, és terültem szét rajta. Némi hálapénzt adott Harold a vörös zakós férfinak, aki azt megköszönte, és visszalépett a liftkabinba. Kipakolta a bőröndjeinket a szobába, majd ő is társult mellém a bőrhuzatos garnitúrára.
-Tetszik?
-Viccelsz?! Olyan ez, mint a mennyország! 

10 megjegyzés:

  1. Én is mennék egy olyan menyországba.Juci olyan jó lett a rész.Amúgy gratula az unokaöcsédnek :D És gyógyúlj meg hamar.Pusszantás ♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszöni szépen a gratulációt.c:
      Én pedig próbálok mihamarabb meggyógyulni.(L)
      Niko.x

      Törlés
  2. Én is gratulálok az unokaöcsédnek..:))
    Nagyon elmennék én is egy olyasmi menyországba HAROLDDAL!!! *-* Maga lenne a PARADICSOM :D
    Várom már mit tervez Beccának születésnapjára :))
    Csókollak sokszor xXx
    GYÓGYÚLJ MEG MIHAMARABB!!! <3
    Nessa=)

    VálaszTörlés
  3. Ez ISTENIII, mint mindig :DD Imádtam :)
    GYÓGYULÁST!!!!! :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Holnapra meg kell gyógyulnom, találkozni akarok barátommal. x.x
      Niko.x

      Törlés
  4. Szupi rèsz lett!!!:) várom a folytatást!!

    VálaszTörlés