2018. május 18., péntek

Huszonkilencedik

Sziasztok! Igen jól látjátok, ismét én. Ismét Bitches. Megígértem, hogy befejezem, tehát így is teszek. Jó olvasást! Nicole xoxo

Emlékeztető: Megragadva azt a kevés lélekjelenlétemet, ami még megmaradt, lekezeltem sebét és bekötöztem, hogy ne fertőződjön el. Arccal a plafon felé feküdtem, s agyaltam azon, hogy hogyan jutottunk idáig. Egy érzelmi roncs vált belőlem a hetek alatt. Bármelyik pillanatban képes voltam elkezdeni a sírást vagy a dühöngést. Nem tudtam már ennyi stresszt és rosszat kezelni, ami hirtelen rám zúdult. Túl sok volt ez nekem. Bárkinek az lenne. Egy 19 éves lánynak nem ilyen életet kellene élnie. Egy 19 évesnek buliznia kéne, a barátaival lógnia, és élvezni az életet, de úgy tűnt, nekem nem ezt írták meg a csillagok.

Az ágy szélén ült háttal nekem, s csak arra vártam, hogy végre közelebb jöjjön hozzám. Hogy végre hozzám érjen. Hogy végre érezzem bőrömön lágy érintését. Hiányoltam minden porcikáját, szükségem volt rá. Hátán lévő hatalmas kötése csak még gerjesztőbbé tette feszes izmait, s éreztem, hogy nem sokáig bírok már magammal. Lassan másztam közelebb hozzá, s fogtam meg kezét, s fordítottam magam felé. Egyik lábát ráérősen tette fel a takaróra, majd sziszegve feküdt fel teljesen, s hajtotta fejét a párnákra. Melléfeküdtem, s fejemet mellkasára hajtottam. Kezével csípőmbe markolt, s magára húzott. Hajam beterítette egész mellkasát, miközben fentebb kúsztam, hogy elvegyem karját arcáról. Csukott szemmel feküdt, s halkan szuszogott. Óvatosan simítottam végig orcáján, majd száján, végül nyakába borultam. Apró puszikat nyomtam bőrére, s egyre feljebb kalandoztam. Végigcsókoltam állának élét, s már alsó ajkát készültem megharapni, mikor kezei hirtelen szorosan átkaroltak s számat akaratomon kívül is az övére nyomtam. Szívem hevesen vert, s egyszerűen képtelen voltam tovább visszafogni magam. Elhúzódtam tőle, s derekán ülve kezdtem magamhoz húzni vállánál fogva. Hangos jajdulás hagyta el száját, ahogy elemelkedett a puha ágytól.
- Becca... a hátam - nyögte ki szavait, majd lomhán visszadőlt. - Ne haragudj.
Mosolyogva néztem, ahogy szája ezeket a szavakat formálja meg olyan lágyan hangoztatva, hogy még a gyomrom is beleremeg. Tudtam, hogy most én csábítok. Szinte tálcán kínálva adta át magát nekem, amit kislányos örömmel fogadtam el, s használtam ki.

Lecsúsztam combjaira, és apró puszikat nyomtam hasa legalsóbb részére, majd felfelé haladva egyre többet időztem el egyes részeken. Miközben mellkasára adtam már a puszikat, felnéztem rá. Harold a plafont bámulta, miközben állkapcsát megfeszítve vett egy mély levegőt. Kezeit maga mellett pihentette, ami nem igazán tetszett. Megragadtam őket, és mellkasa felé húztam őket, hogy azokon támaszkodhassak. Lassan mozgattam csípőmet fel-le, majd egyik kezemmel a mellkasára támaszkodtam. Egyre hevesebben mozogtam, mire felült az ágyban, s szúrósan nézett a szemeimbe. Megszeppenve ültem ölében, és néztem kétségbeesett az arcát.
- Mi a baj? - kérdeztem tőle halkan. Megrázta fejét, majd egyik kezét felemelte. Óvatosan simította végig arcomat, miközben másik kezével közelebb vont magához. Ajka finoman érintette meg enyémet. Végül mindkét keze átölelt engem és az arcát a nyakamba temette. Nem értettem a viselkedését. Sosem értettem.
- Nem akarok lefeküdni veled - suttogta a szavakat bőrömbe. - Nem akarok CSAK lefeküdni veled. Nem akarlak kihasználni, nem akarlak megbántani. Nem akarom, hogy többet nekem dolgozz. Azt akarom, hogy csak az enyém legyél, és senki más ne nyúljon hozzád. Ne simítsa végig az arcod, és ne gyönyörködhessen benned. Csakis én, egyedül én akarok benned gyönyörködni - mondta kicsit hangosabban, miközben elhúzódott tőlem, és végig próbálta velem a szemkontaktust tartani. - Nem tudnám elviselni többet azt a látványt, hogy mással vagy. Sajnálom Becca.

Lelökött magáról, és kiment a szobából, maga mögött hagyva engem az értetlenséggel, és összezavarodottsággal. Magam elé bámulva próbáltam összerakni, hogy mégis mi volt mindezzel a szándéka. Kicsit megalázva éreztem magam, mégis szavai megmelengették szívemet. Nem akar kihasználni. Kihasználni. Azt, amit két éve mindenki tett velem, beleértve őt is. Vajon mi üthetett belé? És miért viharzott ki a szobából, még azelőtt, hogy válaszolhattam volna neki?

Miután összeszedtem magamat, utána indultam, hogy választ adhassak neki az előző mondataira. Nem tudtam hol keressem őt a hatalmas káosz közepette, ami a házban uralkodott. Végigjártam a szobákat, a nappalit, minden helyiséget. Amikor az egyik folyosón sétáltam végig, az egyik ablakon kinézve láttam, hogy a kertben ül a füvön. Egyik lábát felhúzta, míg a másik kinyújtva pihent a földön. Az ajtó felé vettem az utat, hogy csatlakozhassak hozzá. Ahogy mellé értem, nem nézett rám. Csak meredt a földre, és tépkedte a fűszálakat. Ideges volt. Állkapcsa megfeszült, ahogy helyet foglaltam mellette.
- Ami ez előbbit illeti - kezdtem bele mondandómba, amikor rám nézett, s az a tekintet, az a fájó tekintet némaságra intett. Éreztette velem, hogy most csendben kell lennem.
- Ne haragudj érte. És ezért az elmúlt időszakért sem. Akaratodon kívül csöppentél bele egy olyan történetbe, amihez semmi közödnek nem kéne, hogy legyen. Sajnálom, hogy ennyi minden veszélyes dolognak kitettelek, nem törődve azzal, hogy mennyire törékeny lány vagy. Bár az igazat megvallva, elég keményen tűrted a dolgokat - csípett bele arcomba. Mérges voltam rá. Mérges voltam, hogy tereli a szót, és nem mondja el, hogy mégis mi ütött belé hirtelen. - Az igazat megvallva, fogalmam sincs merre halad az életem. Teljesen kilátástalan az egész. Hogy mi lesz veled, velem, velünk. Ezzel a házzal, és az itt dolgozókkal. Mindent ott szúrtam el, ahol csak tudtam. A munkát, a lányokat, az életemet. De legfőképpen azt bánom, hogy veled ennyire undorítóan bántam - még mindig nem nézett rám. Az eget bámulta, miközben beszélt, s arca rezzenéstelen volt végig. - Anyámat Felipe apja ölte meg. Ez az egész, aminek most szerves szereplője lettél hirtelen, egy elég régi családi viszály. Még jó pár évvel ezelőtt történt. Apám részegen ült autóba, és elütötte Felipe anyját, aki a helyszínen meghalt. Ezután az apja megesküdött, hogy addig nem nyugszik, amíg bosszút nem áll. Gondolhatod. Apámnak sikerült a város egyik legbefolyásosabb balkeverőjének a nőjét elütni, aki emiatt meghalt. Ezután kezdődött el ez az egész. Miután anyámat megölték, megígértem magamnak, hogy addig nem nyugszom, amíg Felipe és az apja élnek. Szóval ez a balhé évek óta húzódik, és attól félek, hogy még egy jó darabig el is fog tartani. Szóval, hallgass meg Becca. Megértem, ha most azonnal felállsz, és itthagysz engem, és ezt az egész koszfészket. Magyarázkodnod sem kéne, teljes mértékben megérteném. A te döntésed. Nem állítalak meg. De egyet tudnod kell.
Kíváncsian figyeltem, hogy mit akar még mondani. Felém fordult, s a szemembe mondva mondta ki utolsó két szavát.
- Szeretlek Rebecca.

Terveim voltak az életben. Tanulni akartam, iskolába járni, diplomát szerezni, majd segíteni másoknak. És most megadatott rá a lehetőség, hogy megtegyem mindezt. Esélyt kaptam arra, hogy megváltoztassam az életemet. Hogy végre a saját életemről én döntsek, és én befolyásoljam azt, hogy mi lesz velem az elkövetkezendőkben. Egy új lehetőséget nyújtott nekem az élet, amivel élhettem. Szavai betonként zúdultak rám, és nyomtak össze. Sosem láttam még ennyire sebezhetőnek. Leengedte falait, és csupasz lélekkel ült mellettem, és mesélte el életét pár szóban. Ahogy a monológja végére egyre lemondóbb hangnembe váltott át, szinte már a szívemet mardosta a fájdalom és szomorúság. Ahogy elhagyta száját az utolsó mondata, érzelmeim előtörtek, és nem tudtam tovább türtőztetni magamat. Könnyeim patakokban folytak le arcomon, de nem törődtem vele. Össze voltam zavarodva, és magam sem tudtam, hogyan mondjam el neki, hogyan is érzek iránta. Összekapartam egy kis erőt a hangomba, és beszélni kezdtem.
- Harold... - kezdtem bele mondanivalómba, amikor nagyjából két tucatnyi rendőr zúdult be a kertbe, és tartottak fegyvert Harold fejéhez. Két férfi felkapott a fűről, és a ház felé kezdett hurcolni. Annyira hirtelen történt minden, hogy még észbe sem tudtam kapni, amikor már a rendőrautóba toltak be éppen Charlie mellé. Kérdőn néztem nővéremre, aki lesütötte szemeit, és megfogta kezemet.
- Elkapták Felipét, Ralphot és Harryt is. Bukott az egész banda - súgta nekem, miközben két rendőr az autó mellett állt, és a házat bámulták.
Pillanatokkal később a bejárati ajtónál Harold tűnt fel, ahogy bilincsbe zárt kezekkel sétál egy másik rendőrautó felé. Mindkét oldalán egy-egy tiszt kísérte őt, a biztonság kedvéért. Fejét lehajtotta, és sorsába beletörődve lépkedett, s az ellenkezés, még csak eszébe sem jutott.

Vége. Itt volt a vége ennek a történetnek. Már semmi sem fog úgy folytatódni, ahogy eddig. Az élet adott egy lehetőséget nekem. Menekülhettem volna, amikor azt mondta, hogy többet nem dolgozom neki. Meg volt arra a lehetőségem, hogy pillanatok alatt összepakoljam azt a kevés dolgot, ami az enyém, és itthagyjam a házat. Nem tettem. Maradtam. Úgy éreztem, nekem itt van a helyettem. Mellette.

És miért?

Mert szeretem. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése